Itt a tanév vége, járnak körbe a számomra kimondhatatlan nevű főiskola (leírni sem tudom, de becopyzni azért igen:  Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola) végzős diákjainak - általában profi jógaoktatókról van szó - kérdőívei.  Ezekben a szakdolgozatokhoz készült kérdőívekben rendszeresen benne van a kérdés, hogy hova jársz jógázni, és miért. Ezen eddig nem nagyon gondolkoztam el, mert szingli anyukaként, rohangálós „expreszz-mobil-bármikorráérek- dolgozni” nyelvtanárként egy ideig mindig csak oda mentem, ahova eljutottam, amikor épp volt jógaóra, és amelyikre épp  pénzem volt. Számtalanszor a BKV egyik füstölgő járatán ülve böngésztem a butatelefonomat az órarendek után, hogy hova tudnék épp eljutni, egy-egy lemondott angol- vagy németóra helyett jógázni.

Mivel rákaptam a hot jógára, elég volt, ha nálam volt egy kisnadrág meg egy top, - ami befért a több tucat tankönyv közé a táskámba. Türcsit és matracot béreltem. Ez aztán lassan túl drága lett, ezért egyre inkább céltudatosan kezdtem járni, jól felszerelkezve, és így elmaradtak a spontán órák.

A Bikrammal kezdtem és függővé tett. Szerencsére! Ott kezdett megváltozni szinte az egész életem, találtam egy célt, egy jó helyet, barátokat, egy edzésformát,  ami testileg-lelkileg „összeszed” és harmóniában tart. A vasárnap mindig biztos volt, mert akkor (még kicsi) lányom a délutánt a nagyiéknál töltötte. Bár minden perc ki volt számolva, mert óra rohannom kellett a lányomért, aki addig nagyiékkal misén volt, de megérte. A heti egy-két óra elegendő volt ahhoz, hogy helyt álljak a hétköznapokban, kisimuljak, kicsit izmosodjak, és lelkileg nagyon megerősödjek. Semmiért nem mondtam volna le róla.

A kérdőívek egyik kérdése: Miért kezdtél jógázni? Fura a válaszom, - igazából én is azt gondoltam, hogy a jóga nem sport, engem pedig akkor csak a sportok érdekeltek, -  a jóga, mint filozófia rendszer, életmód -  pedig egyáltalán nem. Szóval nem sokat tartottam a jógáról. Egy harcművész tanítványom (én csak magyarra tanítottam, a harcművészetekről sajnos lemaradtam:) – úgy jött be egyszer az órára, hogy ő olyan jógát talált, amit nem lehet kibírni, hatalmas kihívás és fantasztikus az egész. Mivel egy acél-edzett srácról volt szó, elkezdett furdalni a kíváncsiság, na meg a hiúság, hogy na, ezt muszáj kipróbálnom, be kell bizonyítanom, hogy én bizony ezt is kibírom. Kibírtam, imádtam, mai napig egyik kedvencem a Bikram jóga, bár ritkán járok sajnos.

Aztán elmentem egy 3 napos táborba, ahol a jóga különböző irányzatait, valamint a  thai-chit, a pilatest, stb., kellett volna megismernünk - de sajnos a szervezők nem remekeltek, így a hiányosságok miatti bosszankodást - Máté haverom segítségével -  átváltva pozitív gondolkodásra, a tábor egy 3 napos röhögéssé alakult.

Szóval ott vettem részt először Gauranga ashtanga óráján. Hol volt, de Hot nem volt, mert majd szétfagytunk a Balcsi partján, de már beszéltem a szervezésről… Gaurangának igen jó érzéke van ahhoz, hogy kipécézze a kezdőket, szóval rögtön össze is csomagolt alvó teknős pózba, és ezzel menthetetlenül is elindultam a függőség útján. Óra végén még megkérdeztem, hogy mindig igazít-e, és mivel erre „persze” volt a válasz, már tudtam is, hogy hova megyek következő héten. Hot Ashtangás „karrierem” viccesen indult, mivel nem tudtam, hogy Istvánnak van 8 alkalmas kezdő tanfolyama, én rögtön belecsaptam a lecsóba. Hónapokig estem-keltem, bénáztam, összekevertem a két ballábamat, összegabalyodtam, csak épp nem jól, közben hitetlenül bámultam a többieket, hogy mikre képesek, és fél szemmel mindig azt néztem, hogy melyik ászana jön (ez a mai napig így van – ezért nem lesz nekem soha unalmas az óra, mert szösziségemnek köszönhetően képtelen vagyok megjegyezni a gyakorlatsort). Szerencsére mindenki nagyon rendes volt, és bénázásom ellenére mindig csak bátorítottak. Voltak ászanák – amik nálam a mumus kategóriába tartoztak, pl. a fejenállás, - ilyenkor diszkréten elmentem pisilni..  :).  Ma már megy a fejenállás és erre nagyon büszke vagyok (még akkor is, ha csak falnál megy, a fal az egy fontos dolog az életben :) ) szóval büszke vagyok, mert általánosban tornaórán mindig a sarokban álltam és féltem (mindentől), gimnáziumban pedig megbuktam testnevelésből, - és csak kivételes igazgatói engedély miatt nem kellett évet ismételnem… :).  Még mindig sok ászana van, ami nem megy, vagy nem úgy, ahogy szeretném.  De talán majd egyszer.. .

Szóval jártam Bikramra, Ashtangára, és közben próbálgattam a többi jógafajtát is, hol kíváncsiságból, hol azért mert máshova épp nem jutottam el, így találomra mentem épp oda, ahol óra volt. Lassan elkezdett érdekelni a jóga másik része, úgy értem nem a sport, hanem a lelki része, és minden, amit adhat egy ilyen óra. A filozófia is egyre jobban érdekel, habár nem tudok mindennel azonosulni, sokat tanultam belőle. Elmélettel most már nem csak elméletben foglalkozom, hanem rengeteget olvasok és fordítok is, de néhány dolog messze van tőlem. Viszont a relaxáció, a harmónia, a megnyugvás, amit akár egy intenzív és aktív, erősen „sportos” jógaórán át lehet élni és haza lehet vinni, több fajta óráról is hiányzott nekem. (erről már blogoltam)

Nemrég rátaláltam a Barkanra is. (Na jó, nem vetítek, - nem véletlenül találtam rá :) – hanem barátnőmék megnyitották a Barkan stúdiót) . Először félve mentem oda,  és mivel Barkan  a Bikram jógára épül, felrémlettek bennem az egyensúlyozó ászanák, a három mumus: Dandayamana Janushirasana (fej-térdtartás álló helyzetben), Dandayamana Dhanurasana (íj-állás, ami gyönyörű és szeretném, ha egyszer igazán szépen meg tudnám csinálni!) és a Tuladandasana (mérlegállás,- nekem kudarc, mert csak 10 másodperc az egész, de én inkább hasonlítok részeg, aludni készülő zsiráfra, mint mérlegre). Ezek azok a pózok, amihez egyensúlyérzék kell. Én ezt még mélyen keresem magamban…, valahol biztos nagyon el van rejtve :). Azért sem nagyon szeretem ezeket az ászanákat, mert tudom, hogy amikor dőlök (mert bizony dőlök, egyszerre az égtáj össze irányába) akkor a mellettem állót kizökkentem a koncentrációból, és ettől még rosszabbul érzem magam. Brightoni oktatómtól, Simontól azt tanultam, hogy meg kell tanulni szeretni az ászanákat, mindegyiket! Igyekszem. Egyébként az  a 3 hét, amit Brightonban két évvel ezelőtt végig bikramoztam, nagyon meghatározó volt, sok-sok apróságnak tűnő dolgot tanultam ott, amik azóta is nagyon fontosak. Jó lenne visszamenni pár hétre :). Szóval a Barkan jógában ezek az egyensúlyfejlesztő ászanák is benne vannak, úgyhogy van benne kihívás.

Most két kedvenc jógaórám van, a hot Barkan és a hot Ashtanga. Imádom a hot jógát. Az a jó, amikor folyik a víz rólam, teljes a méregtelenítés, és sokkal hajlékonyabb vagyok melegben, mint szobahőmérsékleten….  Cél a gumicukor-érzés, -  melegben olvad, izomlázzal fűszerezve.   Ashtangázni Gaurangához járok, ő is fázós,  rendesen  befűt, szóval óra végén megvan a „megrágott és kiköpött a szörny érzés :).  És kitapossa belőlem a szuszt is (szó szerint:)), és ez tök jó, mert folyamatosan fejlődöm, már a lehetetlent is meg tudom csinálni Okés, azt még nem, pl.  Dandayamana Bibhaktapada Paschimotthanasana – ha ez a neve egyáltalán -  még nem megy, még nem ér le a homlokom a földre, de ez csak rajtam és Gauranga izmain múlik (abban nincs hiány). Na meg nem kéne eltépnem a hamstringemet sem. De türelmes vagyok.  Még sok minden nem megy, de néha érzem, hogy Gauranga talán hisz bennem és ez is motivál. Valamiért – kezdetektől fogva, nem érzem ügyes jógásnak magam, úgyhogy a pici önbizalom-löketek nagyon jót tesznek.         Voltam Panni óráján is, ami nagyon szuper volt, harmonikus, és nagyon „jógás”, és Lovász Andién is, amitől szuper jókedvem lett, tök jó hangulat volt, hajtás és röhögés. A motiváció is megvolt, mikor teljesen jogosan „nyuggeresnek” titulálta a csaturangámat :). A másik  kedvenc órámon,  a Hot Barkanon is keményen meleg van, az óra végére teljes szauna érzés, kicsavarni az edzőruhát  nem kell, kicsepeg az magától.. .       - Megint egy kis ellentmondás „edzőruha és jóga”.  De nekem ezek edzések, látványosan erősítenek, égetik a kalóriát, de közben az ember kikapcsol, másfél órára megszűnnek a zavaró gondolatok, feloldódik a napi stressz, és ez az érzés óra után is megmarad. A Barkan az az óra, ami nekem teljesen „flow”. Úgy van összerakva a sorozat, hogy a ritmust nem töri meg semmi, végig egyenletes, harmonikus, közben egyszerre intenzív és relaxáló. A nehezebb ászanákon átsegít a halk zene, és az egész: Szép. Szó szerint. A tükrök, a zene, és az egyenletes ritmus arra ösztönöznek, hogy igyekezzek minél precízebben és szépen kivitelezni az ászanákat. Itt nincs hajtás, Ili és Tamás is nagyon türelmesek, az egész órát olyan megnyugtató hangon tartják, hogy még az sem érdekel, ha valami nem sikerül, nincs bennem kudarc-élmény, ha valamit nem tudtam megcsinálni. És a végén az eredmény ugyanaz, belső nyugalom, harmónia, frissesség, izomláz, kellemes fáradtság, és a jóérzés, hogy most is kihoztam magamból a maximumot. Szóval nekem mindkettőre szükségem van, a hot Ashtangára és a Barkanra is, - így találom meg az egyensúlyt, úgy teljes a hetem, ha mindkét helyre eljutok. Néha ez kicsit extrémen alakul, és egymás után „nyomom le” a két órát, de hát szeretem a kihívásokat. És még mindig szeretnék sok órát kipróbálni, és vannak helyek, ahol már jártam, és remélem hamarosan megint eljutok, pl. a Ganapati stúdióban Zoli órájára,  és más helyekre is.
Na ez hosszú lett :)